Csak azért, mert nem érted azt, amit csinálok, még nem jelenti azt, hogy nem csinálok semmi értelmeset, hasznosat.

Csak azért, mert te azt gondolod, hogy a szellemi tulajdon nem ér semmit, még nem jelenti azt, hogy ez a valóságban is így van.

Csak azért, mert te azt hiszed, hogy a munka = szenvedés, még nem jelenti azt, hogy én ne választhatnék olyan dolgot, amit szeretek csinálni, s számomra nem lesz gyötrelem.

Csak azért, mert te azt hiszed, hogy egy ember annál értékesebb, minél többet szenved és panaszkodik, bocsáss meg nekem, de akkor inkább maradok egy értéktelen senki a szemeidben...

Csak azért, mert nem hangoztatom, még nem azt jelenti, hogy nincs pénzem.

Csak azért, mert te meglégszel a saját szürkeségeddel és nyomorúságoddal, még nem azt jelenti, hogy nekem is meg kell.

Csak azért, mert te mindent kényszerből csinálsz, még kurvára nem jelenti azt, hogy nekem is "kell".

Csak azért, mert én nem sajnáltatom magam és panaszkodom minden nap előtted, még nem azt jelenti, hogy velem semmi szar nem történik.

Csak azért, mert te annyira ingerszegény életet élsz, hogy minden létező dologból problémát kreálsz és elkezdesz rajta pörögni, képzeld, kurvára nem jelenti azt, hogy másoknak is ennyi az életcéljuk...

Csak azért, mert te folyton a kifogásokat keresed, hogy mi miért nem megy, és egy rakás szerencsétlenségnek érzed az életed, mi lenne, ha inkább felhagynál ezzel és a panaszkodással és tennél is valamit azért, hogy jobban élhess?